advent018

A marcali adventi vásáron szerepeltek a Hikmanosok

December 10-én nyitotta meg kapuit a marcali adventi vásár. Rögtön az első napon a Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola kapott lehetőséget a bemutatkozásra az ünnepi eseményen. Az intézmény diákjai és oktatói karácsonyi műsort adtak elő, mely nagy sikert aratott. Ezen kívül az tanulók által készített fenyőfadíszek, adventi koszorúk és ajándéktárgyak is rendkívül népszerűek voltak…

diaknap21015

Diáknap a Szakiban

Tegnap rendeztük meg iskolánkban a hagyományos diáknapot. A tanulók rengeteg program közül választhattak. Többek között kézműves műhely, társasjáték szoba, mézeskalács díszítés és karaoke várta őket. Ezen kívül karácsonyi szellemi vetélkedőn próbálhatták ki tudásukat, a DKA műhelyben pedig lézervágóval és 3D nyomtatóval készíthettek díszeket. Természetesen a népszerű sportprogram sem maradhatott el.

pjk

Iskolánk idén is részt vesz a Pénzügyi Junior Klasszis versenyen

Mire jó a családi költségvetés? Miből tegyek félre, ha alig jövök ki a pénzemből? Megéri szakmát szerezni, továbbtanulni? Hogyan fizethetek a telefonommal? Miből lesz lakásom? Hogyan kerüljem el a pénzügyi csalókat? Miért foglalkozzak most a nyugdíjammal? Miért és hogyan kell adót fizetni? Hol és hogyan kamatozik a spórolt pénzem? Ha tudod ezekre a kérdésekre a…

vetelkedo202104

Várostörténeti vetélkedőn jártunk

A „Kiwanis” Női Klub Marcali Egyesülete 2021. november 26-án várostörténeti vetélkedőt rendezett, melyen iskolánk két csapattal képviseltette magát. Az elsősorban marcali diákoknak szervezett verseny, dr. Gál József tanár úr könyvének ismeretén túl, igényelte a biztos helyismeretet, a jó memóriát és tájékozódóképességet. Vállalkozó szellemű tanulóinknak gratulálunk eredményes szereplésükhöz!

20211119-120253-055

Stílusos Vidéki Éttermiség – A SVÉT zsűrije előtt főztek a Szakisok

A SVÉT folkTREND -Szakácsverseny döntőjéről épphogy lemaradtak szeptemberben iskolánk szakács tanulói, de mivel csupán nüánsznyi különbség miatt esett másra a választás, most lehetőséget kaptak arra, hogy a SVÉT egyesület zsűrije előtt készítsék el az ételeiket. A két végzős diák – Bogdán Ilona és Lőrincz Míra – vadételeket tálaltak Ruprecht László és Hézl László séfek elé.…

nevado202101

Elmarad a Nyílt Nap

A Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola ezúton is tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az intézmény 2021. november 12-re tervezett Nyílt Napja a súlyosbodó járványhelyzet miatt elmarad. Iskolánk igazgatója Kerner Krisztina elmondta: Nyílt Napunkon az előzetes jelentkezések alapján kb. 150 általános iskolás diák, illetve szülő vett volna részt. Mivel térségünkben egyre aggasztóbbak a koronavírus fertőzöttség adatai,…