internet202003

Négy fordulóból álló internetes verseny iskolánkban

Intézményünk a GINOP-6.2.3-17-2017-00033 „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című pályázat keretein belül 2020. október elején internetes versenyt hirdetett. A feladatok október 16-tól hetente, péntekenként kerültek fel az iskola honlapjára, facebook oldalára, valamint az iskola faliújságján is láthatóak voltak. Négy héten keresztül más-más tantárgyakhoz kötődő feladványokat oldhattak meg a vállalkozó szellemű diákok. A verseny eredménye: helyezést…

SZC_logo_színes

A Siófoki Szakképzési Centrum vezetőségének tájékoztatója

A Siófoki Szakképzési Centrum vezetőségének tájékoztatója az újból bevezetett online oktatással kapcsolatban 2020. november 11-től iskolán kívüli online oktatás lép életbe 30 napra, ezért a tanulók, és a felnőttoktatásban résztvevők ettől a naptól otthonukban maradva, az osztályfőnökök, oktatóik tájékoztatása és irányítása alapján látják el feladataikat. Erről kérjük, hogy haladéktalanul tájékoztassák az intézményvezetők a diákokat és…

irodalom

Internetes verseny – 4. forduló

A Siófoki SZC Marcali Szakképző Iskola 4 fordulós internetes versenyt hirdet.  A feladatok megjelenésének időpontjai: október 16.; október 22.; október 30.; november 06. A feladatok közzététele: az iskola faliújságja, az iskola facebook oldala, honlapja. A megoldásokat az interneten kell keresni. A megoldások végső beadásának határideje: 2020. november 13. A megfejtéseket leadhatjátok papír alapon osztályfőnökötöknek, oktatóitoknak,…

Sports

Internetes verseny – 3. forduló

IMG_20201010_103240

Fotópályázat iskolánkban

Intézményünk a GINOP-6.2.3-17-2017-00033 „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című pályázat keretein belül 2020. október 9-én fotópályázatot írt ki három kategóriában: Az én szakmám, Szabadidőmben, Lakókörnyezetem címmel. Fényképezőgéppel, telefonnal készült képeket vártunk tanulóinktól. A pályázat jeligés volt, ezzel biztosítva, hogy a zsűrizés teljesen pártatlan legyen. A képekből kiállítást szerveztünk, ahol az iskola minden tanulója megtekinthette a…

vetelkedo-fejtoro

Internetes verseny – 2. forduló

A Siófoki SZC Marcali Szakképző Iskola 4 fordulós internetes versenyt hirdet.  A feladatok megjelenésének időpontjai: október 16.; október 22.; október 30.; november 06. A feladatok közzététele: az iskola faliújságja, az iskola facebook oldala, honlapja. A megoldásokat az interneten kell keresni. A megoldások végső beadásának határideje: 2020. november 13. A megfejtéseket leadhatjátok papír alapon osztályfőnökötöknek, oktatóitoknak,…

vetelkedo-fejtoro

Internetes verseny – 1. forduló

A Siófoki SZC Marcali Szakképző Iskola 4 fordulós internetes versenyt hirdet.  A feladatok megjelenésének időpontjai: október 16.; október 22.; október 30.; november 06. A feladatok közzététele: az iskola faliújságja, az iskola facebook oldala, honlapja. A megoldásokat az interneten kell keresni. A megoldások végső beadásának határideje: 2020. november 13. A megfejtéseket leadhatjátok papír alapon osztályfőnökötöknek, oktatóitoknak,…

haditorna2020r

Sikeresen szerepeltek a Szakisok a Haditorna Versenyen

Az idei Haditorna Versenyre Bodrogon került sor, ahol kilenc csapat versenyzett különböző versenyszámokban. Lövészet, mátrix pálya, 4×400 méteres fegyveres váltófutás, kézigránátdobás és hasonló feladatokban kellett megmutatniuk a versenyzőknek a tudásukat. A tiszta, de szeles időben jókedvűen teljesítették diákjaink a feladatokat, majd délben egy hideg ebédcsomag elfogyasztása után következett az eredményhirdetés. Egy hajszállal lecsúszva a dobogóról,…