Innen indultam

Innen indultam: Osvald Ferenc

Innen indultam címmel riportsorozatot indít a Siófoki Szakképzési Centrum. A tagintézményeink egykori diákjai mesélnek arról, hogyan érezték magukat iskolájukban és miután kirepültek, merre folytatták tovább. Ezúttal Osvald Ferenccel beszélgettünk, aki Marcaliban végzett autószerelőként. A jó alapokra tudott négy diplomát építeni Kalandos úton került a Marcali Szakiskolába Osvald Ferenc. Autószerelőnek tanult itt, majd utána négy diplomát…

szaki

Megújuló képzési kínálat a Szakiban

Vágó Zoltán a marcaliportal.hu szerkesztője beszélgetett iskolánk igazgatójával Kerner Krisztinával: Hatalmas változások vannak a világban, megszűnőben sok hagyományos szakma. Egyre jobban előtérbe kerülnek a szolgáltatások. Hogy alkalmazkodik a „Szaki” ehhez a helyzethez? Milyen képzések lesznek szeptembertől? szeptemberétől megújuló képzési kínálattal várjuk a nálunk továbbtanulni kívánó diákokat és felnőtteket. Mindig próbálunk igazodni a munkaerőpiac igényeihez, illetve…

roma

Roma kulturális nap

2020. november 27-re terveztük az iskolai roma kulturális napot. A műsorba felsőbb és alsóbb éveseket, romát és nem romát, tanárokat és diákokat is bevontunk. Szándékunk szerint nem csupán a hazai cigány folklórt, a cigányság kulturális törekvéseit akartuk bemutatni, hanem sikertörténeteket, kitörési útvonalakat is – az alkotók művein keresztül. A digitális tanrend bevezetése azonban gyors döntést,…

advent202022

Ünnepi díszben iskolánk

Megértjük a digitális tanrend bevezetésének szükségességét, elkerülhetetlenségét, betartjuk az előírt óvintézkedéseket. Emiatt most még nagyobb szükségünk van arra, hogy külsőségekkel is megerősítsük az adventi várakozás heteit, megerősítsük munkánkban, önmagunkban, összetartozásunkban való hitünket. Ezért úgy döntöttünk, hogy idén is feldíszítjük iskolánkat, tantermeinket. Az ünnepi külső megvalósításához a GINOP-6.2.3-17-2017-00033 „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” projekt segített. Azt…

internet202003

Négy fordulóból álló internetes verseny iskolánkban

Intézményünk a GINOP-6.2.3-17-2017-00033 „A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése” című pályázat keretein belül 2020. október elején internetes versenyt hirdetett. A feladatok október 16-tól hetente, péntekenként kerültek fel az iskola honlapjára, facebook oldalára, valamint az iskola faliújságján is láthatóak voltak. Négy héten keresztül más-más tantárgyakhoz kötődő feladványokat oldhattak meg a vállalkozó szellemű diákok. A verseny eredménye: helyezést…