rost 1

Egy nap a tankonyhán

Így a tanév vége felé, és közben ágazati vizsgára készülve sem szegte kedvünket semmi, hogy a gyakorlati nap reggelén nagy lelkesedéssel érkezzünk a tankonyhára. Éreztük, hogy a mai nap folyamán valami újat tanulhatunk meg. Így is lett, a hagymás rostélyos elkészítésének fortélyait sajátíthattuk el, és isteni finom Virgin mojito koktélt kevertünk. Ugyanakkor a szokásos tányérfogás…

2023ballagas031

Ballagás a Hikmanban

Szombaton délelőtt rendeztük meg a iskolánk végzős tanulóinak ballagását. Sem a járvány, sem az időjárás nem zavarta meg az intézmény ünnepségét, a végzősöket a nagyszámban megjelent hozzátartozók rengeteg virággal ünnepelték a három végzős osztály tanulóit. Az egybegyűlteket Kerner Krisztina igazgató köszöntötte. Az alsóbb évfolyamosok az alkalomhoz illő műsorral búcsúztak a végzősöktől, majd átadták a jutalmakat…

IMG_20230428_133641

Séf the World!

Iskolánk végzős tanulóinak 4 főből álló csapata (Bogdán Andrea, Bogdán Hajnalka, Mika Fanni és Nárai Angéla) benevezett a “Séf the World!” háromfordulós környezetvédelmi vetélkedőre, melyet a Magyar Természetvédők Szövetsége a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségével közösen hirdetett meg. A vetélkedő célja a heti húsmentes étkezési nap bevezetésének megismertetése és népszerűsítése. Az első forduló feladatai során…

2023fennt001

Fenntarthatósági témahét

Április 24-28. között iskolánkban is megrendezésre került a fenntarthatósági témahét. Az idei tanévben a fenntarthatósági értékek, a hulladék, és a felelős fogyasztás témaköréből szemezgettünk. A fenntarthatóság, a fenntartható fejlődés fogalmával és a fenntarthatósági értékekkel kezdtük az ismerkedést, majd tanulók egy csoportjával ellátogattunk a Sziágyi Erdei Iskolába, ahol Mihály Bernadett segítségével ismerkedhettek a gyerekek a biodiverzitás…

2023oszktv01

Hikmanosok az OSZKTV-n

Idén is megrendezésre került az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek (OSZKTV). Iskolánkban többéves hagyomány a versenyen való részvétel. Humán és komplex tantárgycsoportokban mérettük meg magunkat. Az iskolai forduló lebonyolítása után komplex kategóriában 6 tanulónk jutott a  dél-dunántúli regionális fordulóba. A tanulók 3 fős csapatokat alkottak. Előzetes feladatként egy bemutatkozó projektet kellett összeállítaniuk azért, hogy…

IMG20230420143848_1-525

Marcali győzelem a Krúdy-napon

Az ágazati alapvizsga előtt álló kilencedikes tanulók voltak a főszereplők az április 20-án megrendezett siófoki Krúdy-nap gasztronómiai versenyen. A marcali Hikman Béla Szakképző Iskola 11 tanulóval érkezett a megmérettetésre. A versenyen 4 szakmacsoportban zajlott a küzdelem. Szakács, cukrász, pincér-vendégtéri szakember és turisztika területen adtak számot tudásukról a diákok. A feladat az ágazati alapvizsga ételeinek elkészítése…

1682000963274-525

Hol jártál az éjjel, cinegemadár?

Beszámoló az „Értékeink megyén innen és túl” vetélkedősorozat megyei döntőjéről    Napfény, fülünkben a népdal ritmusával és szövegével, sikerélmény és jókedv a megyei döntő középiskolai kategóriájának második helyezettjeként,- így utaztunk haza Kaposvárról. Elégedettségünket a turizmus – vendéglátás ágazat kilencedikeseinek, az aznapi siófoki gasztronómiai verseny első – és különdíjasainak, győzelme is fokozta. Hosszú felkészülési, tanulási, alkotási…

IMG20230421104248

„Balatoni Szakmakikötő” – bemutatkozott a szakképzés

A Siófoki Szakképzési Centrum két helyszínen, a fonyódi és a siófoki kikötőben szervezte meg immár hagyományos pályaválasztási rendezvényét, a „Balatoni Szakmakikötőt”. A fonyódi helyszínen három intézmény, a marcali Hikman, a fonyódi Bacsák, és a balatonboglári Mathiász iskola mutatta be képzési kínálatát. A gyerekek játékos feladatokkal, interaktív módon ismerkedhettek meg a különböző szakmákkal, és információkat kaptak…

felveteli

Felvételt nyert tanulók listája

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztatom, hogy a KIFIR egyeztetett felvételi jegyzék alapján az alábbi tanulók kerültek felvételre a Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola 2023/2024-es tanévére. Az indítható szakmák köréről még folynak az egyeztetések a fenntartóval, ezért a részletes felvételi eredményt a későbbiekben tudjuk közzé tenni. A felvételt nyert tanulók és gondviselők levélben kapnak részletes tájékoztatást a…