Iskolánk tanulói az idei tanévben részt vettek a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Természetbarátok Munkaközössége által 16. alkalommal megrendezésre kerülő Országos természetismereti vetélkedősorozaton.
Az első fordulóban egy 50 kérdésből álló totót kellett kitölteni, a 2. fordulóra pedig egy irodalmi műalkotást kellett készíteni egy illusztrációval a természetről. A döntőbe jutott csapatoknak délelőtt szellemi, játékos és ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, ebéd után pedig egy akadálypályán mérhették össze a tudásukat.
Csapatunk, Szilágyi Lilla, Baltringer Zoltán és Csonka Márió a középiskolások versenyében 2. helyezést ért el. Gratulálunk nekik!
A hikmanosok irodalmi műalkotása:
A honfoglaló mókusok
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, Kerekerdő közepében élt egyszer egy mókus család. A mókusmama úgy döntött, hogy nagyobb és tágasabb otthon keresnek maguknak. Elindult három kis gyermekével az erdőbe keresgélni. Nézegették a fákat, kisebb-nagyobb odúkat, de nem találtak megfelelőt. Mivel mindegyik kismókusnak megvolt a saját álomotthona. A legnagyobb mókus olyat szeretett volna, ami nincs nagyon magasan, mert attól félt, hogy elviheti a fa tetejéről egy bagoly. A középső mókus félt a kígyóktól, siklóktól, mindenféle csúszómászóktól, ezért ő olyan helyet szeretett volna, ahol ezek nem találhatják meg őt. A legkisebb mókus csak egy meleg, tágas odút szeretett volna, ahol együtt lehetnek.
A nagy keresgélés közepette azonban a legkisebb mókus elkeveredett a családja mellől. Amikor a mókusmama ezt észrevette, aggódni kezdett érte, és nyomban elindultak megkeresni. Eközben a kis mókus is észrevette, hogy elhagyta anyját és testvéreit. Szaladt egyik fáról a másikra, hátha megpillantja őket. Sajnos nem járt sikerrel, ezért nagyon szomorú lett, és el kezdett keservesen sírni. Sírását meghallotta egy őzike, és odament a kis mókushoz. Az őzike így szólt:
– Mi történt mókuska? Miért sírsz?
– Elhagytam az anyukámat és a testvéreimet! – válaszolta búsan a mókuska.
– Ne szomorkodj! Gyere, segítek neked megkeresni őket. Induljunk is! – mondta az őzike.
Mentek – mendegéltek, míg az erdő széléhez nem értek. Ekkor így szólt a mókuska:
– Felmászom egy fára, hátha meglátom őket valahol! – de sajnos nem látta meg őket, így elindultak vissza az erdő közepe felé. Mentek-mendegéltek, s az erdő közepén megláttak egy nagy fát.
– Felmászom erre a fára is, hátha most meglátom őket! – mondta a mókuska.
Elindult a mókuska, de megcsúszott az egyik ágon és elkezdett zuhanni lefelé. A zuhanás közben a fejét beverte, és belepottyant egy odúba. Látva ezt az őzike, ijedten felkiáltott:
– Jól vagy mókuska? – de nem jött válasz. Erre az őzike el kezdett szaladni, és közben segítségért kiáltozott. Ezt meghallva az anyamókus azonnal odasietett hozzá.
– Mi a baj őzike? – kérdezte aggódva a mókusmama. Erre az őzike így felelt:
– A kis mókusbarátom, akivel a családját kerestük, lecsúszott egy faágról, eközben a fejét beverhette, beesett egy odúba, és most hiába szólongatom, nem felel.
– Jaj! Az én kicsikém is elveszett! Én őt keresem. Lehet, hogy ő az? Csak ne legyen semmi baja! – mondta kétségbeesetten a mókusmama.
– Gyertek, elviszlek hozzá titeket! – felelte az őzike.
Nagy iramban szaladni kezdtek a nagy fa irányába. Nem kellett sok idő, oda is értek az odúhoz, ahol az anyamókus szólongatni kezdte a kicsinyét. A kismókus meghallva anyukája hangját, azonnal magához tért, és ezt mondta:
– Mama! Ezt az odút szeretném új otthonunknak. Tágas, meleg, csúnya baglyoktól és kígyóktól távoli helyen van, ráadásul megmentette az életemet.
Megköszönték az őzikének a sok segítséget, és elbúcsúztak tőle. Az új odút szépen berendezték, és máig is ott élnek, ha még meg nem haltak.