Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája


Iskolánk női szabó tanulói megtekintették a Marcali Múzeumban a Mesterek és műhelyek című állandó kiállítást. A tanulók tárlatvezetését múzeumpedagógus, Samuné Bogyó Hajnalka tette élvezetessé. Megtekinthettük a hagyományos népi életmód textíliáit, a szövőszéket, melyen ezek a textíliák elkészülhettek. Megismertük szűkebb hazánk, Marcali, Somogyszentpál, Buzsák népi motívumait. Megfigyelhettük a szőtt textíliák sokféleségét, a szövés általi díszítési formákat, a textíliák mindennapi életben betöltött szerepét. A textiltörténeti előadáson nagy érdeklődéssel hallgattuk hogyan kísérte végig egy-egy textília az embert egy életen át. 
 
Írta: rgaz - 2017. november 13, hétfő - 11:37:14

2017. október 27-29-én rendezték meg Bukarestben az U18, U21-es Európa Bajnokságot. A verseny nagyon színvonalas volt, a versenyzők pedig rendkívül felkészültek. Sági Cintia: "Hihetetlen örömmel töltött el, hogy kijutottam, részt vehettem egy ilyen eseményen, felállhattam a dobogó 3. fokára és képviselhettem hazámat."
 
Írta: rgaz - 2017. november 13, hétfő - 11:25:46

Az idei évben immáron harmadik alkalommal mérettetett meg intézményünk 2017. október 26-án a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szervezésében a 26. Krúdy-napok keretei között megrendezett Díszcsomagolási Versenyen, Siófokon. A verseny témája a Hungarikumok voltak, nemzeti értékeink megőrzése.  Eladóink a tanult csomagolástechnikát alkalmazhatták, mindamellett a kreativitásukat, türelmüket, rátermettségüket is bizonyíthatták. Egy teszt kitöltésével adtak számot tudásukról, mennyire vannak otthon a Hungarikumok világában, mennyire felkészültek a verseny témájával kapcsolatban. Idén először, sorsolás útján a versenyző csapatok egy-egy felkészítő tanára tagként vehetett részt a szakmai zsűri soraiban.  Azon szerencsés csapat lehettünk, ahol felkészítő tanárunk lett az egyik kiválasztott tag. Tanárunk számos kreatív ötlettel, szakmai tapasztalattal és élménnyel gazdagodott a bírálat során. A zsűri döntése értelmében a tíz induló csapat közül az első három csapat részesült díjazásban, a többi csapat oklevelet és kisebb ajándékokat kapott. 
 
Csapatunk: 
                    Balaicza Patrícia         Gáspár Krisztián         Megyeri Dóra 
 
Felkészítő tanár: Hörnyéki Réka 
 
A színvonalas rendezvényről a diákjaink kreatív szakmai ötletekkel, elképzelésekkel és tervekkel gazdagodva tértek haza. Gratulálunk a helytállásért és szakmai felkészülésért! 
 
Írta: rgaz - 2017. november 06, hétfő - 08:43:09

A kenyér világnapja alkalmából Budapesten, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanműhelyében 2017. október 14-én megrendezett hagyományőrző rendezvény keretében a IV. Pozsonyi Kifli készítő versenyen bronzérmet nyert iskolánk végzős pék tanulója, Sárközi László
Felkészítő gyakorlati oktatója Keszi László (Slendy Kft. – Kaposvár) volt. 
Eredményeihez gratulálunk, további sikeres munkát kívánunk.   
 
Károlyné Tóth Zsuzsanna és Salamon Éva
             szakmai tanárok 
 
Írta: rgaz - 2017. október 24, kedd - 09:57:23

Idén is megrendezték végzőseink a kilencedikesek szecskaavatóját. A vicces-játékos feladatokat ki-ki vérmérséklete, ügyessége, bátorsága szerint oldotta meg. A feladatok után a kilencedikesek esküvel fogadták meg, hogy „jó szakisok leszünk!”.
 
Írta: rgaz - 2017. október 24, kedd - 09:43:21

Első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezte meg iskolánk a Centrum Foci Kupát a Városi Sportcsarnokban. A kispályás teremlabdarúgó tornán a Centrum öt tagintézményének csapatai vettek részt. A rendezvény nemcsak nagy küzdelmeket hozó, magas színvonalú mérkőzéseket biztosított, de lehetőséget adott az iskolák közti kapcsolatok erősítésére is.
 
 A végeredmény:
       
  1.    Siófoki SZC Baross Gábor Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 
  2.    Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 
  3.    Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 
  4.    Siófoki SZC Siófoki SZC Bacsák György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 
  5.    Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája   
 
A torna gólkirálya: Zsiga János (Marcali) 
A legtechnikásabb játékos: Lapos Máté (Baross) 
A legjobb kapus: Jancsó Dániel (Krúdy)
 
 
Írta: rgaz - 2017. október 24, kedd - 09:28:45

Iskolánk csapata először vett részt október 4-én a Honvédelmi Minisztérium által szervezett Országos Haditorna csapatverseny Somogy megyei döntőjén. 12 csapat közül az előkelő hatodik helyet szerezték meg diákjaink.   
 
A csapat tagjai:  Bájhóber Bence 3/11.c                           
                         Potyondi Soma Szé/12/1                           
                         Szabó Róbert 3/11.c                           
                         Zsiga János Szé/12/1   
 
Gratulálunk!
 
 
Írta: rgaz - 2017. október 20, péntek - 11:32:32

Iskolánk 2017. október 7-én részt vett a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett hagyományos pályaválasztási napon. Az érdeklődő gyerekek és szülők számára Kulcsár János gyakorlati oktatásvezető és Kerner Krisztina iskolánk igazgatója mutatta be szakmakínálatunkat, diákéletünket. Szép számmal voltak érdeklődők a délelőtt folyamán.
Írta: rgaz - 2017. október 20, péntek - 11:17:21

 
A Somogy Kereskedelmi és Iparkamara felkérésére iskolánk a környék általános iskoláinak igazgatóit és pályaválasztási felelőseit hívta meg egy tájékoztatóra. A bemutatón a kamara képviselői ismertették a megjelentekkel a 2018/2019-es tanévben induló szakmai képzéseket. Ezt követően iskolánk igazgatónője beszélt intézményünkről. Végül a Ziehl-Abegg Kft képviselője mutatta cége tevékenységét.
 
Írta: rgaz - 2017. október 17, kedd - 10:02:55

2017. NOVEMBER 10-ÉN! 
 
ISMERKEDJ MEG SZAKMÁINKKAL TESTKÖZELBŐL!


A 2018/2019-es tanévben induló képzéseink: 

Szakgimnázium 4+1 év: 
 
                                     - informatikai rendszerüzemeltető 
                                        (rendszergazda) 
                                     - mechatronikai technikus 

A szakgimnáziumi képzés során 5 év alatt érettségit és magas szintű szakmát szerezhetsz! 

Szakközépiskola 3+2 év: 
                                         - cukrász 
                                         - szakács 
                                         - pincér 
                                         - pék 
                                         - bőrdíszműves 
                                         - női szabó (hiányszakma) 
                                         - eladó 
                                         - ipari gépész (hiányszakma) 
                                         - gépi forgácsoló (hiányszakma) 

A szakközépiskolai képzés során 3 év alatt szakmát, majd további 2 év alatt érettségit szerezhetsz! 

A hiányszakmás képzések esetében már a 9. évfolyam első félévétől ösztöndíjban részesülhetsz! 
 
MEGÉRI NÁLUNK TANULNI!
Írta: rgaz - 2017. október 11, szerda - 11:31:00
Oldal:  1 2 3 ... 10 11 12 »