Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája


 A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítése, valamint a sport és egészséges életmód népszerűsítése érdekében a Honvédelmi Minisztérium a 2018/2019-es tanévben is meghirdette a „Országos Haditorna Versenyt”.
 Iskolánk is részt vett a változatos versenyszámokban bővelkedő vetélkedőn. Négy diákunk küzdött a harctéren. Airsoft puskával felfegyverkezve, (gyakorló) kézigránátot hajigálva próbálták teljesíteni a kitűzött célt. Tanulóink elmondása szerint a legszimpatikusabb versenyszám a lövészet volt, ahol légpuskával kellett célba találni. A legkevésbé szimpatikus feladat a 4*400m fegyveres váltófutás volt, ahol egy 4kg-os az eredeti alakjával megegyező gyakorló ak-47-es fegyverrel kellett teljesíteni a távot. A sok feladat leküzdése közben elrepült a délelőtt, egy „sorbanállós-kantinos-pörköltnokedlis” ebéd után kifáradva hallgatták meg a résztvevők az eredményhirdetést. A Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói eme kis nehézségek ellenére is jól érezték magukat, amit a mellékelt képek is mutatnak.  Sajnos nem szereztünk helyezést, de a csatát megvívtuk!                                                          
 
                                                Szabó Gyula
 
A haditorna képei megtekinthetők ITT!
 
 
 
Írta: rgaz - 2018. október 15, hétfő - 11:18:11