Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája


 Az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében 2019. március 12. és 14. között rendezték meg Székesfehérváron a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában a pék szakma kiváló tanulója versenyt.
 Iskolánkat Bogdán Nikolett végzős pék tanuló képviselte. A három napos rendezvény alatt számot adott elméleti és gyakorlati felkészültségéből egyaránt.
 Az első napon 180 perces írásbeli feladatsort kellett megoldani, majd azt követően búzakenyér érzékszervi pontozásos bírálatát kellett elvégezni (külső megjelenés, szín, illat, állomány, íz), valamint szakszerűen be kellett csomagolni a versenybizottság által kiválasztott túrós pogácsát 0,25 kg- os kiszerelésben.
A második napon a gyakorlati feladatoké volt a főszerep, 5-5 darab 0,5 kg-os mákos és diós bejglit kellett elkészíteni, továbbá 20 darab kiszúrt mézeskalács sütését és díszítését kellett végrehajtani.
A harmadik nap a színvonalas, reprezentatív eredményhirdetéssel és az azt követő állófogadással zárult.
Nikolett három éves kitartó szorgalma, valamint a versenyre való aktív felkészülése tette lehetővé, hogy az országos 14. helyezést érje el.
 
Felkészítő oktatói-tanárai: Keszi László, Lekics Valéria, Salamon Éva és Szabó Gyula voltak.
 
Kitűnő munkájához, elért eredményéhez szívből gratulálunk!
 
A versenyen készült képek megtekinthetők ITT!
Írta: rgaz - 2019. március 25, hétfő - 11:23:02