Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája


Tisztelt tanáraink, vendégeink! Kedves diáktársaim! Drága szüleink!  
 
Eljött ez a nap is, amire annyira vártunk, amitől néha féltünk, és most mindenkiben vegyes érzelmek kavarognak. Mi lesz a vizsgán? Mi a következő lépés, amit meg kell tennünk ahhoz, hogy elérjük céljainkat? De tudjátok, millió meg millió diák már túl van ezen, nekünk is menni fog!
 
Emlékszem, mikor először beléptem ide, nem tudtam, hogy mi vár rám. Most már tudom, hogy jó helyre jöttem. Mert ez az iskola az: ahol igazán önmagam lehetek, ahova haza járok, ahol nem csak az számít, milyen jegyeid vannak, hanem, hogy milyen ember is vagy valójában. És a legfontosabb, szerintem, hogy nem csak a tananyagot tanítják nekünk, hanem az életre is felkészítenek!
 
,,A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel. Nem mennyiséget ad, hanem minőséget. Segít egy rózsának igazi rózsává válni. És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát.”- írta Müller Péter.
 
Mi már álltunk itt 2017-ben és töprengtünk, hogy legyen tovább. Úgy, mint ti most végzősként, szakmai vizsgák előtt. Ez épp oly nehéz volt nekünk, mint nektek. Mi nem tudtuk elengedni az iskolát. Még többet akartunk magunkból kihozni, és lásd, itt állunk az érettségi előtt. De ez lehetett volna másképp is, csakhogy mi, Szent II. János Pál pápa szavait idézve:,,Ne féljetek!", mi nem féltünk, maradtunk.
 
Aztán lett új osztály, feszítettebb tananyag, de egy valami ugyanaz maradt, a tanárok segítő keze. Nem mondom, hogy könnyű volt. Emlékszem, mikor az osztálytársaimmal olyan ingadozó volt a kapcsolatunk, mint a sin x függvény. Hányszor akartam reggelente nem felkelni, mert dupla matek lesz, vagy, mert a fránya német tételt nem tanultam meg. Mikor az ½ érdemjegyű magyar dolgozatomat hasonló arányú vodka-narancsra cseréltem volna. És amikor az atlasszal oszthattam meg csak a legféltettebb titkaim, mert tudjátok, ő a legjobb barátunk.   De csináltam és csináltuk, ahogy majd az életben is kell.
 
Kedves szülők, drága szüleim! Anya, tudom, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy, s velem együtt a gondok is felnőttek, de tudom, anya neked mindig a kislányod maradok. Mindig óvtál, féltettél, mert igazad van, nem játék az élet. Apa, tudom, az alma nem esik messze a fájától, csak ha nagyon fúj a szél. Úgy neveltél, hogy hitedet büszkeség vallanom.
 
Ernest Hemingway szavai idézik fel a szakiban töltött éveimet:
„Régi harcok, régi, kopott könyvek
Derű, mosoly, néha fájó könnyek
Múlik minden, rohannak az évek
Búcsút mondunk, múló diákévek.”
 
Köszönöm, hogy ebben az iskolában tanulhattam. Köszönöm, hogy Önök voltak a tanáraim. Köszönöm, hogy ilyen családom van. Ballagó diáktársaim, szívből kívánom, hogy az életetek legyen egy könnyű utazás.                                                                                                        
 
                                                                                                        Zsók Klaudia         
                                                                                                     érettségiző tanuló
 
 
A ballagásról készült képek megtekinthetők ITT:
Írta: rgaz - 2019. május 10, péntek - 10:11:28