Siófoki SZC Marcali Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája


Iskolánk meghívást kapott 2018. június 6-án a Künzelsau téren megrendezett Marcali Esélyegyenlőségi Nap programsorozatára.  A szervezők jóvoltából két osztályunk és kísérőtanáraik kipróbálhatták és megtapasztalhatták milyen egy fogyatékkal élő szemével a világ.
A programokban több segítő koordinált bennünket. Négy helyszínen párhuzamosan szerepeltek diákjaink és kísérőik.
Első állomásunk a SINOSZ program volt, ahol alapvető szavakat, mint például a szeretlek, a köszönöm, tanultuk meg egy jelnyelvi tolmács segítségével játékos feladatok és kártyák segítségével.   Második állomásunk a Máltai program volt, ahol többek között bepillantást nyerhettünk az autista gyermekek hétköznapjaiba. Harmadik állomásunk a látássérült érzékenyítő program volt, ahol bekötött szemmel kellett eljutnunk a Künzelsau térről a könyvtárig, fehér bottal. Itt találkoztunk a Braille-írással és írógéppel. Negyedik, és egyben utolsó állomásunk egy akadályverseny volt, ahol különböző ügyességi feladatokat kaptunk, amit bekötött szemmel, vagy éppen egy kerekesszékkel kellett teljesítenünk akadálypályán.
Számos tapasztalattal, érdekes és hasznos ismerettel lettünk gazdagabbak a nap során. Köszönjük a lehetőséget és az élményeket a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) Somogy Megyei Szervezetének és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.
 
 
A programsorozaton készült képek megtekinthetők ITT!
 
 
Írta: rgaz - 2018. június 07, csütörtök - 13:44:22