SZC logo

Siófoki Szakképzési Centrum

OM kód: 203050 | Marcali, Hősök tere 3.

Intézmény logo

Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokKRÉTA
Széchenyi 2020

Történet

A "Szaki" története a kezdetektől napjainkig

Történet

A “Szaki” ma is álló épületének elődjeiben már 1810 ótaelemi szintű oktatás folyt a katolikus egyház irányításával. 1884-ig csak fiúkat, majd a szomszédos Roszmanith családtól bérbe vett házrészben már leányokat is oktattak. 1938-ban készült el az iskolaépület keleti szárnya, a fiúiskola pedig a Szent István király nevet kapta. Az elemi iskola 1948 augusztusáig, az államosításig működött az egyház kezelésében. Bővítésére az államosított Roszmanith Bőrgyár épületeit jelölték ki, melyet e célból építettek át.

Marcaliban 1953 szeptemberében indult meg a szakmunkások képzése, az intézmény a megyeszékhely fiókiskolájaként a jelenlegi Noszlopy Gáspár Általános Iskola épületében kapott helyet. A tanárok, diákok és kisiparosok segítségével kialakított tantermekben fodrász, kőműves, ács és asztalos szakmákban folyt a képzés. 1970-ben a volt elemi iskola kibővítése után(a mai Hősök terén), 6 tanterem birtokában önálló intézménnyé vált 522. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet néven. A szakmai gyakorlatot a tapsonyi Gépjavító Állomás és a marcali Bördíszmű Vállalat, valamint a környékbeli termelőszövetkezetek, üzemek, magánkisiparosok műhelyeiben sajátíthatták el a diákok.

Az intézmény a következő években tovább bővült, 1971-ben megkezdődött a sportpálya építése, az 1980-as években pedig az iskola udvarán található tanműhelyé. A munkálatokat az iskola profiljába illeszkedően az oktatók irányították és nagy részét a szakmunkástanulók végezték. Az épület átadása után ez adott otthont a kőműves, gépi- és CNC forgácsoló, ipari gépész, eladó, női szabó és bördíszműves szakmákat tanuló diákok gyakorlati oktatásának.

 

1985-ben Decsi Imre asztalos, 1919-es munkásmozgalmi mártír nevét vette fel az intézmény, 1987-ben fémforgácsoló szakmában megalakult az első szakközépiskolai osztály. A következő tanévben megkezdődött felnőttek részére az érettségit adó szakmunkások szakközépiskolája.

A templom utcai óvoda átalakításával 1991-ben gazdasszonyképzést indítottak, 1993-ban pedig a számítástechnikai szoftverüzemeltető szakma képzési feltételeit is megteremtették.

 

A 2001-es tanévtől a piaci igények változásai miatt átalakult, bővült a képzési kínálat. Az új lehetőségek közül a legnépszerűbbnek a pék-cukrász szakma bizonyult.

2015 óta a Siófoki Szakképzési Centrum fenntartásában működik az iskola. 2018-ban jelentős felújítás során nyílászárócsere, tető- és homlokzatfelújítás történt az épületen.

Jelenleg technikumi és szakképző iskolai rendszerben 9 ágazatban 16 szakma közül választhatnak a jelentkezők. Az iskola mely 2020-ban önállóvá válásának 50. évfordulóját ünnepelte, ma is jelentős bázisa Somogy megye szakképzésének.

2021. szeptember 1-én az intézmény az egykori marcali műlakatos mester, Hikman Béla nevét vette fel.


Partnereink

SZC logo

Siófoki Szakképzési Centrum


Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola

Marcali, Hősök tere 3.

Telefon: +3685510130

E-mail: hikman@siofokiszc.hu

OM azonosító: 203050

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2022/000117


2024Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskola